Halottlátó médiumok
Médium beszélgetés a halottakkal
A közvetítés alatt a megjelent lelkek általában először bizonyosságot akarnak adni a kérdezőnek arról, hogy valóban ő(k) vannak jelen. Ez több féle módon történhet, lehet személyes információ, emlék képek vagy történések útján. Ilyenkor már ki szokott derülni pontosan milyen családtag vagy rokon, ismerős van jelen, aki valamilyen formában kapcsolódik a kérdezőhöz. Ez számomra is segítség mert gyakran előfordul, hogy több lélek van jelen és a személyek beazonosításával a közvetített információk értelmezése is könnyebbé válik. Vannak olyan esetek is amikor a kérdezőt kísérő őrzők, védelmezők adnak át információt. (egyébként még ezt is nagyban befolyásolja a kérdező élethelyzete, problémája, jelen helyzete.).

Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy testük elhagyását követően a lélekben megmaradnak az erősebb személyiség jegyeik, természetük, ami életükben jellemző volt rájuk. Például ha valaki zárkózott, nem túl bőbeszédű volt az élete során, akkor az jól felismerhető lélekként a kommunikációjában. (ez egészen addig így van, míg újabb leszületésük meg nem történik.). Ide sorolható még az is, hogy életükben vagy halálukban megjelent súlyos betegségeiket, fogyatékosságukat a saját testemen is érzékelem közvetítés közben.

Ha már folyamatos a kommunikáció és minden körülmény adott, akkor rá lehet térni a kérdező számára lényegi, fontos kérdésekben tanácsot, választ kérni. Fontos megjegyeznem, hogy rossz kérdés nem létezik. Bármivel kapcsolatban lehet kérdezni, úgy is csak arra érkezik válasz, amit a kérdező úgymond elbír vagy a jelen szintje be tud fogadni. Hangsúlyozom számomra, mint közvetítő médium, vannak olyan területek, amelyekkel kapcsolatban nem szívesen kérdezek, mint például a, halálunk időpontja.

A válaszok összetettségét vagy egyszerűségét sok minden befolyásolja. Van mikor a válasz adók -próbálják rávezetni, úgymond elérni az adott személynél, hogy ő maga fejtse meg vagy ismerje fel a megfelelő választ, helyzetet. Gondolkodásra késztetnek, hiszen így még nagyobb a felismerés. Jobban helyükre kerülnek a puzzle darabok, de arra is van példa mikor nagyon egyszerű és konkrét válasszal adnak segítséget. Felhívják a figyelmet olyan dologra, amelyeket eddig nem vettünk észre, pedig nagyon egyértelműek voltak.

Számtalan régóta cipelt teher, probléma, fájdalom lerakására van lehetősége minden félnek egy ilyen beszélgetésen keresztül. Megbánt tettek, ki nem mondott szavak, érzések és minden olyan dolog amit ezen alkalommal  megváltoztathatunk.

Összességében elmondható, hogy egy ilyen konzultáció során gyönyörű és megható beszélgetések alakulnak ki, ami az élőket és a másvilágon lévőket is egyaránt megérinti.